Egy szőlőfajta nyomában
A családtörténetet néha egészen sajátos módon lehet megközelíteni. Engem például mindig érdekelt, hogy a különböző déli tájakról jött rác őseim milyen útvonalakon közelítették meg azon Pest környéki településeket, ahol aztán elődeim évszázadokon át születtek. Ezen kérdés egyik válaszát - érdekes módon - a Pest környéki rácok valaha nevezetes, nagyon egyedinek tartott szőlőfajtája, illetve bora, a prekóc adta meg. Ezzel kapcsolatosan ugyanis néhány érdekes "leletre" bukkantam.
1. Találtam egy forrást, miszerint még 1981-ben a Tolna vármegyében található Szakcs településen egy idős embertől feljegyezték, miszerint az egykoron rácok által is lakott település egyik, mára már elfeledett dűlőneve "Prekoc" volt.
2. Találtam egy másik forrást 1733-ból, miszerint három rác, nevezetesen Fekete Mihály ercsi lakos, továbbá Kolorácz Márton és Vukásevits István érdi lakosok egy peres eljárásban azt nyilatkozták, hogy Buda töröktől való felszabadulása előtt Nagyszokolyban laktak. És hol van Nagyszokoly? Tolna vármegyében, az előzőekben említett Szakcstól a harmadik falu.
3. Nagyszokolytól szintén a harmadik település Simontornya, amelynek valaha török ura Hamzsa bég volt.
4. És ki volt Érd egykori török ura? Szintén Hamzsa bég. Ezért nevezték egy időben Hamzsabégnek is Érdet, innen kapta rác nevét az Andzabeg formában.
5. És így - az összefüggéseket követve - a Dunántúlról már el is jutottunk Érdre, oda, ahova a rác felmenőim több ága is köthető.